A Balkán német meghódítása

A németek részéről Görögország elfoglalásának terve (Marita-terv) már 1940 decemberében, a Barbarossa-hadművelettel egy időben megszületett, és ebben nem csupán az olaszoknak szántak fontos szerepet, de felvonulási terepnek Jugoszláviának és Bulgáriának is. A szófiai kormány 1940. március 1-jén hivatalosan is csatlakozott a Háromhatalmi Egyezményhez, ami a jugoszláv kormányt komoly német nyomással arra késztette, hogy három héten belül ugyanezt tegye. A jugoszláv politikusok nem tartották meggyőzőnek a britek kötelezettségvállalását Görögország iránt, ami nem volt alaptalan, ha figyelembe vesszük, hogy a március elején Görögország felé elindított brit csapatok négy gyalogoshadosztályt és egyetlen páncélosbrigádott jelentettek. 1941. március 27-én azonban a brit titkosszolgálat hathatós támogatásával Belgrádban Dusan Simovic tábornok vezetésével katonai puccs zajlott le, amely megbuktatta a németbarát kormányt Pál királyi régenssel együtt, és az angolbarát II. Péter királyt visszahelyezték jogaiba. A német reakció rendkívül gyors és határozott volt.

Hajlékukat elveszített civilek mennek az út szélén az 1941-es Jugoszlávia német által megszállt területén

Adolf Hitler a puccs hírére azonnal kiadta a 25. számú hadműveleti utasítását, amelyben a Marita-tervet kibővítette a Jugoszlávia elleni támadással, területi ígéretekkel bevonva Olaszországot, Magyarországot és Bulgáriát. A balkáni hadjárat olyannyira elsőbbséget élvezett, hogy e miatt a Barbarossa-hadművelet május 15-i támadási időpontját bizonytalan időre elhalasztották. A náci vezetés Jugoszlávia megszüntetésén túl és a biztonságos balkáni hátország megteremtése mellett gazdasági szempontokat is figyelembe vett. A Szerb-érchegység réz- és bauxitbányái nagy fontossággal bírtak a német hadiipar számára. A Balkán-félsziget német elfoglalása a Führer szerint megadhatja a végső lökést a semleges Törökország megnyerésének, vagy elrettentheti a brit szövetségtől.

Adolf Hitler látogatása a szlovén Maribor városában található Öreg-Hídon 1941-ben

A német támadás 1940. április 6-án két irányból indult, List tábornagy vezetésével Bulgáriából kiindulva, Weichs vezérezredes serege pedig Karintiából kiindulva, Magyarországon keresztül. A Luftwaffe ezer harci repülőgéppel támogatta az offenzívát, amely annak ellenére akadálytalanul haladt előre, hogy gróf Teleki Pál magyar miniszterelnök, nem látván kiutat Magyarország számára a Jugoszlávia elleni háborúból, lelkiismereti okokból öngyilkosságot követett el. A húsz hadosztálynyi német haderő tizenegy nap alatt teljesen szétverte a Balkán legerősebb haderejének tartott jugoszláv hadsereget, a hadjárat elején Belgrádot ért több hullámú terrorbombázások nyomán órák alatt 20 ezer civil pusztult el, a jugoszláv lakosság ennek hatására teljes mértékben demoralizálódott. Miután április 10-én a horvát szeparatisták, az ún. usztasák önálló, németbarát horvát államot kiáltottak ki, állami szempontból Jugoszlávia megszűnt létezni. 350 ezer jugoszláv katona került német hadifogságba, a királyi és a kormány Angliába menekült, a német veszteségek alig haladták meg az 500 főt.

Német ejtőernyősök húzzák fel a horogkeresztes zászlót az athéni Akropolisz előtt

A Görögország elleni hadjárat a jugoszláv offenzíva folytatásaként megszakítás nélkül zajlott, április 21-ére a 60 ezres brit haderő súlyos veszteségek árán visszavonulva a Thermopülai-Delphoi közötti keskeny sávot próbálta védeni, miközben 16 görög hadosztály megadta magát a 12. német hadseregnek. A német csapatok páncélos- és légifölényüket jól kihasználva egyszerűen megkerülték a bolgár-görög határnál húzódó görög védelmi vonalat (Metaxas-vonal) és április 24-én Görögországot kapitulációra kényszerítették. Ugyanekkor a brit flotta megkezdte a görög szárazföldi haderők kiürítését, ami a német légitámadások és az olasz haditengerészet manőverei miatt rendkívül kockázatos és nagy veszteségekkel járó vállalkozás volt. A brit szárazföldi egységek a görög kapituláció után még két napig védték Thermopülait, de a német ejtőernyős egységek megszállták, a Khorintoszi-csatorna túlsó oldalát, így a védekezés értelmetlenné, a visszavonulás elkerülhetetlenné vált. Az Akropoliszra horogkeresztes zászló került, a britek pedig seregük kétharmadát Krétára és Egyiptomba menekítették. A délkeleti térség (Südostraum) zöme, azaz a Balkán-félsziget teljesen német kézbe került csekély veszteségekkel, ami tovább erősítette a német hadsereg legyőzhetetlenségének mítoszát.

Német tankok parádéja Athén utcáin, a görög hadjáratot irányító List német marsall tiszteletére

Csak kevesen látták a siker árnyoldalait, a Szovjetunió elleni támadás késleltetését és az újonnan meghódított területek beillesztésének problémáját. Jugoszláviát gyakorlatilag feldarabolták, Olaszország Dél-Szlovéniátés az északdalmát tengerpartot kapta meg, valamint Montenegrót perszonálunió formájában. Macedónia nyugati albánlakta részét és Koszovót az olasz megszállás alatt lévő Albániához csatolták, Szerb-Macedónia legnagyobb része Bulgáriához került. Németország Szlovénia északi részét egyszerűen beolvasztotta, a búzatermesztés miatt stratégiai jelentőségű Bánátot pedig a román és magyar követelések ellenére saját katonai igazgatás alatt tartotta. Az önálló Horvátországé lett Bosznia-Hercegovina. Bácska, a Baranyai háromszög, Muravidék, Muraköz területét visszacsatolták Magyarországhoz. Jugoszláviából már csak egy kis méretű, minden önállóságot nélkülöző, német megszállás alá került szerb állam maradt. Némi reményt csak az nyújthatott, hogy 1940. július 19-én, amikor a német és olasz kormány hivatalosan is bejelentette a jugoszláv állam megszűnését, már létezett a szerb katonatiszteket tömörítő és Dragan Mihajlovic irányította csetnik partizánmozgalom, valamint a kommunista Jozip Broz Tito szervezte ellenállás. Görögország helyzete annyiban egyszerűbb volt, hogy csak a bolgároknak volt területi követeléseik (Görög-Macedónia és Nyugat-Trákia), amelyek kielégítése után német megszállók egy görög bábkormányt állítottak fel, és az északi területeket saját, a déli részeken olasz katonai irányítás alá vonták A későbbiekben a görög és szerb területeken állomásozó német egységekből alakították ki a délkeleti Wermacht-parancsnokságot von List tábornok vezetésével.

Német ejtőernyősök várnak a beszállásra a Kréta elleni Merkúr-hadművelet idején

Elsősorban katonai-stratégiai jelentősége volt a Kréta elleni német haditervnek (Merkúr-hadművelet) , miután a szigetről kiindulva a brit légierő egyszerre ellenőrizhette a Földközi-tenger keleti medencéjét és veszélyeztethette a romániai olajmezőket. Az április 25-én kidolgozott Merkúr-hadművelet a Luftwaffénak és az ejtőernyős vadászoknak szánt döntő szerepet, a szigetet egy nagyszabású német légideszant-akcióval kellett elfoglalnia. A brit miniszterelnök különösen fontosnak tartotta a két görög hadosztály és egy 30 ezres angol, ausztrál, új-zélandi haderő által védett szigetet, és a május 20-án indított német támadás nehézkessége adott is okot némi bizakodásra. Az ejtőernyős támadó egységek első hullámát a brit és görög védelem felmorzsolta, és csak a második hullám tudott egy repülőteret elfoglalni, ráadásul öt napig tengeri utánpótlás sem érkezett. Végül a német légifölény miatt (1000 támadó német repülőgéppel szemben Krétán gyakorlatilag nem volt brit légierő) május legvégén a britek a sziget kiürítése mellett döntöttek. Ez az evakuáció lényegesen kedvezőtlenebb körülmények között zajlott, mint a penopolészoszi, és ez a veszteségben is megmutatkozott. A brit csapatoknak csak a felét sikerült Egyiptomba menekíteni, 15 ezer katona elpusztult vagy hadifogságba került. A brit flotta három cirkálót és hat rombolót veszített, számos hajó megsérült, köztük egy repülőgép-hordozó, de a német veszteségek is jelentősek voltak. 4000 katona halála árán sikerült birtokba venni Krétát, ráadásul a veszteségek nagy része a komoly harciértékű ejtőernyős alakulatoknál keletkezett. Az offenzíva tapasztalatait leszűrve a német hadvezetés a továbbiakban csak ritkánés a legkritikusabb frontokon alkalmazta az ejtőernyős vadászokat. A térségbeli brit pozíciók további gyengülését hozta az 1941 tavaszán Irakban elindultangolellenes felkelés, amelyhez a németek a Vichy-kormányhoz tartozó Szírián keresztül kívántak fegyvereket szállítani.

A brit és görög csapatok által védett Kréta meghódítása 1941. május 20. és június 1. között. A Merkúr fedőnevű hadműveletet speciális német alakulatok vitték sikerre. Páran fel is tették a kérdést: De milyen áron?

Noha a brit haderők indiai és palesztinai erősítésekkel május végére elfoglalták Bagdadot és a De Gaulle vezette Szabad Franciaország mozgalom felülkerekedett Szíriában (1941. július 12.), az események mégis csak az után a német döntés után jutottak nyugovópontra, miszerint minden térségbeli lépés csak a Szovjetunió elleni sikeres hadjárat után következhet.

1941 nyarára a brit haderőket már háromszor verték meg és szorították ki a kontinensről (Norvégia, Franciaország, Görögország). London katonai presztízse annak ellenére is mélyre süllyedt, hogy a brit szigeteket a RAF végül sikeresen megvédte. Minden eddiginél fontosabbá vált tehát az amerikaiak segítsége, mely 1941. március 11-én a kölcsönbérleti-törvény (lend-lease bill) elfogadásával konkrét formát is öltött. A törvény felhatalmazta Roosevelt elnököt, hogy minden olyan államnak fegyvert és hadianyagot adjon kölcsönbe vagy bérletbe, melynek védelme szorosan összefügg az Egyesült Államok védelmével. Ezzel az USA a nácizmus és a fasizmus ellen harcoló államok arzenáljává vált, a kongresszus azonnal 7 milliárd dollárt szavazott meg a felmerülő költségekre. Grönland és Izland szigetének felhasználásával az amerikai konvojok útja biztonságosabbá vált, annál is inkább, mert a német hadvezetés a szovjet hadjárat sikeres befejezéséig mindenképpen elkívánta kerülni a hadiállapotot az amerikaiakkal.

Amerikai segélyek az antifasiszta koalíciót támogató országoknak. A térkép az amerikai segélyek elosztási vonalait mutatja